A mozgás edzi az agyat is, de nem mindegy, mit sportolsz. Az aerob jellegű gyakorlatok és az erőedzések hatását két tényező, az emlékezőképesség, valamint a […]
Melyik hazai könyvtárban lehet először munka vagy olvasás közben tekerni?
A miskolci vándorgyűlés résztvevői láthatták az egyetemi könyvtár frissen beszerzett kondigépeit az olvasói tárban. További lehetőség, ha a szobakerékpárok a munkaállomásokkal vannak együtt, azaz böngészés, […]
Kötelező gyakorlat könyvmolyoknak
Mivel napi másfél órányi olvasás már a kognitív teljesítmény rovására mehet, az ilyenre hajlamos embereknek érdemes az olvasástól teljesen eltérő tevékenységgel, leginkább testmozgással foglalkozni. Optimális […]
Egészség a sorok között – könyvolvasás az öregedés ellen
Futunk, úszunk, jógázunk – az egészségünkért igyekszünk rendszeresen időt szakítani a testmozgásra. Pedig ugyanilyen motivációból tudatosan időt kellene szánnunk arra is, hogy egy helyben üljünk […]
Xboxot szenteltek Orosházán
Hát, nem könyvtár lett a múzeum után a második magyar közintézmény, ahol elektronikus mozgásra ösztönző kütyüt állítottak csatasorba 🙁 Igaz, a KIT Wii játékot javasolt […]
Rövidebb ideig élsz, ha a mozgást kerülve olvasol
– vonható le ez a következtetés is a Lancet folyóiratban (könyvtárak számára ld.: ScienceDirect adatbázis) közölt tanulmányból. Az ülő munkát végzők számára (akik pl. akár […]
Újabb bizonyíték az olvasás és a testmozgás közötti üdvös kapcsolatra!
A tanulás utáni testmozgás segíti az információ visszaidézését – olvasható a Current Biology szaklap friss tanulmányában link . A felmérés szerint a nevezett pozitív eredmény […]
Kondigépet az olvasóterembe! (fotóval)
Az olvasás elpunnyaszt, a csökkenő oxigénellátottság miatt az agyi teljesítmény csökkenhet. Ezért lehet izgalmas bármi, ami az olvasás vagy tanulás közben növeli az agy vérellátását. […]
Ifjúsági könyvtárrészleg alakult – elektronikus játékokkal (fotók)
2015-ben ifjúsági könyvtárrészleg alakult München központi Szabó Ervinjével megfeleltethető könyvtárában link A tágas térben nagyon kevés dokumentum található, azok is nagy, Iphone-ikonokra emléktető módon vannak […]
München után csúszda egy koreai könyvtárban is – javítja a könyvtári időtöltés hatékonysáágt (fotóval)
Egy koreai egyetem könyvtárának felső szintjéről csúszdán is lejuthatnak az arra vállalkozók. A modern könyvtárépület kívülről egy halom könyvhöz hasonlít, halait qr-kódokra emlékeztető díszítés borítja. […]