Hát, nem könyvtár lett a múzeum után a második magyar közintézmény, ahol elektronikus mozgásra ösztönző kütyüt állítottak csatasorba 🙁 Igaz, a KIT Wii játékot javasolt link (MG)
– Olyan hír jelent meg az evangleikus.hu-n, amilyet tényleg csak évtizedenként egyszer lát a legtapasztaltabb újságíró: Xboxot szenteltek Orosházán. Az ember azt gondolná, hogy nyilván a helyi, egyházi fenntartású iskola napközijéről van szó, de nem.
Itt bizony a nyugdíjasklubról van szó. Három bekezdés csak az egész írás, reméljük nem sértődnek meg a teljes beidézésért, mert hiba lenne bármit kihagyni:
– Az Orosházi Evangélikus Egyházközség Fénysugár Nyugdíjas Egyesületének tagjai több alkalommal jártak már a Szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatban, ahol nagy örömmel játszottak az ottani Xboxszal. Elhatározták, hogy az otthoni klubban is szeretnének ilyen versenyeket szervezni.
Az egyesület elnöke, Lázár Pálné pályázatot nyújtott be a Békés-megyei Önkormányzathoz, ahol egy kisebb támogatást nyertek, amihez a gyülekezet és az egyházmegye további támogatást nyújtott. Így lehetővé vált a legújabb Xbox megvásárlása. Ennek a készüléknek a megszentelésére került sor húshagyó kedden.
444