Funkcionális IT-oktatás gyerekeknek — nagyszülők és a történelem ürügyén

A norvégiai Krakeroy Általános Iskolában újszerű könyvtárpedagógiai módszert dolgoztak ki. Ennek célja, hogy megtanítson a megfelelő források megkeresésére, kiválasztására és értékelésére. Ezen keresztül azt is tanítja a tanulóknak, hogyan kell tényekről fogalmazást írni. A projekt neve: ‘Családom a történelem tükrében’. A 8. osztályosok azt a feladatot kapják, hogy válasszanak ki egy családtagot, mutassák be az ő életét. Interjút készítenek vele, különösen egy bizonyos múltbéli eseménnyel kapcsolatban. Ez a 2012-2013. tanévben a II. Világháború volt. Ehhez helytörténeti szakirodalomban, kézikönyvekben, fényképalbumokban és az interneten kell kiegészítő anyagot gyűjteniük. A rokonokat, szülőket, nagyszülőket meghívják az iskolába is, ahol mesélhetnek az életükről, ami személyesebbé teszi a feladatot. A program részeként a tanulók részt vesznek információs technológiával kapcsolatos képzésen, megismerik a szerzői jog és személyiségi jog fogalmát. A program egész tanéven át tart: első félév végére az interjút kell benyújtani, majd a második félévben egy cikket kell írniuk ez alapján, melyben már szerepelnek a történelmi körülmények is a feldolgozott könyvtári források alapján, a források pontos megadásával. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a munka növeli a tanulók történelem iránti érdeklődését is. A ‘Családom a történelem tükrében’ 2011-2012-ben országos versennyé nőtte ki magát Norvégiában. A program a Norvég Iskolai Könyvtári Program keretében került megszervezésre. (ref.: Horváth Viktória, Könyvtárostanárok Egyesülete)