Célcsoport: tehetséges gyerekek, akik nyomorba születnek

Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány): – Tehetséges gyerekek természetesen mindenhol születnek, és mindenki tehetséges valamiben. De sajnos azt látjuk, hogy a mélyszegénységben élőknél túl sok hatás dolgozik a tehetség kibontakozása ellen, és sok esetben még a tehetségcsírákat is nehéz felfedezni. Már ahhoz is szükséges egyfajta felzárkóztató munka, hogy kiderülhessen egy nélkülözésben élő gyerekről, hogy különleges képességekkel rendelkezik. Olyan felzárkóztatásra van szükség, amely bevezeti őt a különféle tevékenységekbe, megadja hozzá az alapot, hogy sikerélménye legyen, és olyan helyzetbe hozza, amelyben kiteljesedhet. Kapukat kell nyitni számára, segíteni az elindulásban, és persze mentorálni a későbbiekben is, hogy megkapja az összes olyan muníciót, ami ahhoz kell, hogy a tehetségét kamatoztatni tudja.

Az is nehezíti a helyzetet, hogy a hazai iskolarendszer az intellektuális tehetségeket támogatja. Ahhoz, hogy valaki művészeti egyetemen tanulhasson, sikeres érettségi kell. A generációs szegénységben élő gyerekek között ritka, aki eljut eddig.

Természetesen vannak büszkeségeink, de én nem szívesen emelnék ki egy-egy gyereket. Mert nagyon nagy munka van amögött, ha egyikük például eljut a felsőoktatásig. A többségi társadalom ebből mindössze azt érzékeli, hogy na, ugye, csak “akarat” kérdése az egész, és minden egyéni siker azt bizonyítja, hogy aki akar, annak sikerül. Pedig nemcsak az akaraton múlik, hanem a már említett okokon kívül a rendszer működésén és annak hibáin is. Az egyéni sikerek ezt nem láttatják.

Azt szoktam mondani, nem egy gyerekekkel kell százat lépni, hanem százzal egyet. A rendszert kell alkalmassá tenni a tehetségek kibontakoztatására, a szociális problémák kezelésére.

Kapcsolódó: Ezek a legszegényebb települések itthon: hihetetlen, mennyiből tengődnek magyar családok link

Hírforrás:
Gyerekekkel vagyunk