A jobb alsós oktatás több millió forinttal növeli a diákok későbbi jövedelmét – mutatja be meggyőzően egy amerikai tanulmány. Az alsós osztály hatása a nyolcadikos […]
Nagy kárt okozhat, ha nem beszélünk, vagy eltitkoljuk kísérleteink eredményeit
A KIT gyakran találkozik olyan könyvtárosi hárítással, mely szerint majd akkor számolunk be projektünkről, ha az sikeresen megvalósult. – Azaz csak a sikerjelentésben, magunk fényezésében […]
Hogy elkerüljük a megbánást… – lehet, hogy a szakmában is ezért nem megy az irányváltás?
Az életben a legjobban arra törekszünk, hogy a megbánást elkerüljük. Az emberek még akkor sem hajlandóak megszabadulni egy csökkenő árfolyamú részvénytől alacsonyabb áron, mint ahogy […]
Olvasás helyett írásbeliségi szintet mérnek; mi 61-ből a 29. helyezettek vagyunk
Nehéz lefordítani a “literacy” kifejezést. Itt írásbeliségnek magyarítjuk (amely egyszerre jelent írni-olvasni tudást, és műveltséget, olvasottságot). A WMLN (World’s Most Literate Nations) rangsor ez utóbbi […]
Ezért aggályos, ha a könyvtár (csak) az olvasást tartja a középpontban
10%-át jegyezzük meg annak, amit olvasunk, 20%-át amit hallunk, 30%-át amit látunk, 50%-át amit látunk és hallunk, 70%-át amiről önmagunk beszélünk, 90%-át jegyezzük meg annak, […]
ALA-elnök: nem csak a könyvtárak javai számítanak, hanem: mit tesznek használóikért s velük együtt
Sari Feldman, az American Library Association elnöke tapasztalata szerint a digitalizáció hatására megváltoztak és megváltoznak a felsőoktatási könyvtárak. E könyvtárak egyre kevésbé szólnak csak arról, […]
Önmagát magyarázó, érthető, empatikus utak — lehet empatikus könyvtár is?
Önkifejtő, önfeltáró rendszer: – A fogalom ősverzióját (“az út érthetősége”) két holland kutató, Jan Theeuwes és Hans Godthelp alkotta meg 1992-ben. Koncepciójuk azóta világkarriert futott […]
Használókat tájékoztató prospektus 3 nyelven — mind németül (fotók)
A KIT-ben korábban már többször említett link berlini Friedrichshain-Kreuzberg Kerületi Könyvtár Pablo Neruda fiókkönyvtára többféle könyvtárismertető kis prospektust ad ki (fotókat ld.: link Az egyes […]
A könyvtáros egyesület nyilatkozata menekültek fogadásáról — Európa értéke
A közkönyvtárak Európában szívesen fogadják a menekülteket. Európa szerte büszke hagyomány, hogy a közkönyvtárak befogadnak mindenkit, függetlenül nemzeti hovatartozásától. A könyvtárak számos tevékenységgel várják a […]
Mindent a nőktől — művelődéstörténeti műsorozat, 62 rész (podcast — online rádió)
A műsorsorozat keretében bemutatjuk a munkacímben szereplő bő kétszáz éves időszak legfontosabb, nőket érintő történéseit és a női alkotó képesség bizonyítékait. A történelmi eseményeket, életműveket, […]