A KIT gyakran találkozik olyan könyvtárosi hárítással, mely szerint majd akkor számolunk be projektünkről, ha az sikeresen megvalósult. – Azaz csak a sikerjelentésben, magunk fényezésében vagyunk érdekeltek. Bár erősen hierarchikus közösségekben nagyobb ennek az attitűdnek az előfordulása, az eljárás mindenhol veszélyes. Ahogy – az eddigi adatok szerint – a közelmúltbeli halálos gyógyszerkísérlet esetében is. A megosztás stratégiai előnye azonban, hogy átláthatóbbá válik a tevékenység, mely nagyobb bizalmat épít ki. A másik oldalon viszont csökken a felesleges párhuzamos tevékenységek száma és hatékonyabb a közösség egészében a tudásáramlás. (MG)
… gyakran a sikertelen vizsgálatokat nem publikálják, tehát az esetleges problémákról sem tudhat más. Ezért a tudományos közvélemény már régóta szeretné kikényszeríteni a gyógyszergyárakból, hogy a kudarcokról is számoljanak be – több-kevesebb sikerrel. Elképzelhető, hogy éppen ilyen adateltitkolás következménye miatt nem voltak körültekintők a vizsgálat szponzorai. (HVG)
HVG