A magyar gyermekek jóléti mutatója a középmezőnyben helyezkedik el egy friss, 40 országot vizsgáló kiadvány link szerint. Hazánk fiataljai leginkább a készségeik fejlettségét illetően a legjobbak, ehhez képest azonban mentális, de még inkább fizikai jólétük jóval alacsonyabb. Ezen felül a publikáció napfényt derít olyan gyermekjóléti összefüggésekre, mint például, hogy mennyivel boldogabbak azok a gyerekek, akik gyakran játszanak a szabadban, vagy arra, hogy a különböző testképzavarok mennyire befolyásolják a fiatalok jóléti mutatóit.
A kiadvány a jóléti mutatókon túl több, a gyerekek életét érintő megállapítást is tesz. Így például:
– A szabadban rendszeresen játszó fiatalok boldogabbak, mint azok, akik csak ritkán tesznek így. Magyarországon például egy 1-10-es skálán 9,3 boldogsági szintet jelöltek meg azok a gyerekek, akik gyakran játszanak a szabadban, míg azok, akik csak ritkán, csupán 8,1-est.
– Nagyban növeli a fiatalok, a statisztikában 13-15 évesek jóléti mutatóját az, ha rendszeresen reggeliznek, kerékpároznak, eleget alszanak, illetve fogyasztanak elegendő gyümölcsöt. Ehhez képest a jólétre brutálisan csökkentően hat a zaklatás, sajnálatos módon a szemüvegviselés is, ahogy a mértéktelen ivászat, de a technológiai eszközök állandó használata is.
– Nem meglepő módon, az összes vizsgált országban jobb azoknak a gyerekeknek az érzelmi jóléti mutatója, ahol a fiatalok támogató családban nőnek fel. Ahogy azoké is, akik megtalálják helyüket az iskolai közösségükben.
– A kiadványból kiderült az is, hogy a magyar szülők egy 10-es skálán általánosságban 7,9 pontnyira elégedettek a gyermekük iskolai személyzetével (természetesen jobbára tanáraival). Ez a vizsgált országok közül a 9. legjobbnak számít.
Pénzcentrum