Az új, NAT-kompatibilis tankönyvekben sok elemében újraírták a magyar történelmet. Az átírás mint cseppben a tenger mutatja, miért volt fontos a Fidesz politikusainak, hogy csak egyentankönyvekből tanulhassanak a diákok.
“A nyelvészi dominanciájú őstörténet-szemlélet alapos revízióra szorul, és ennek meg kell jelennie a közoktatásban is? ? indokolta Szabados György (a NAT és az új kerettantervek alapján most elkészült történelemtankönyvek tudományos szakértője), miért szorították háttérbe a tankönyvben a magyarság nyelvének finnugor eredetét. Ehelyett az eredetmondákra és a hun hagyományra helyezték a hangsúlyt. Néha egészen trükkös módon. Az ötödikesek B tankönyvének például az elején leírják, hogy a legfontosabb tudnivalók azért vannak vastag betűkkel kiemelve, mert a lecke átismétléskor ezek segítségével “felidézhetitek a legfontosabbakat”. A szövegben például van egy mondat, amely úgy szól, hogy “az ősi magyar mondák szerint a magyarok a hunoktól származnak, vagy legalábbis rokonságban állnak a hunokkal”. Nem nehéz kitalálni, mely szavakat emelték ki vastag betűkkel: “a magyarok a hunoktól származnak”. Az ilyen sunyi kis trükkök teszik igazán láthatóvá, hogy a cél nem a diákok történelmi tudásának megalapozása, hanem a manipulálásuk.
HVG (27. sz.) előfizetéssel