Ha a könyvtár a használók tényleges nyereségében gondolkodik, akkor tovább kell látnia, mint a könyvek és az olvasás, vagy azzal, hogy nem csak az okosságot (vö.: tényismeret), hanem bölcsességet (kombinációs képesség a lényeglátáshoz) is célozza. Ekkor nem csak azt szorgalmazza és díjazza, hogy ki hány könyvet visz ki, netán olvas is el. A könyv és az olvasás alapnak ugyan nem rosszak, de a lényeg ezeken túl van… (MG)
Folytatva link a figyelem témájába való bevezetést… Szász Máté biológus a Kösz jól c. podcastban Mérő Lászlót idézte a semmittevés kapcsán: “Az agyunk számára létfontosságú, hogy időnként ne csináljunk semmi létfontosságút”. A holland “niksen” (ejtsd: nikszen) kifejezés kb. ennek felel meg: nem foglalkozunk semmivel, leülünk és bambulunk, max. egy kávét iszunk. A mai embernek komoly gondot okoz még az is, hogy ne vegye elő a telefont. Tehát az esetek többségében aktivizáljuk valamelyik érzékszervünket.
link Az információs társadalomban a figyelmi formák kóros eltolódása jellemző. A fókuszált, kifelé irányuló figyelem agyi központja, a TPN (task positive network) erősen túl van terhelve. Szeretjük túlterhelni SMS-ek megválaszolásával is, mert az agyunk annál több dopamint, ún. “boldogsághormont” termel, minél hamarabb válaszoljuk meg az üzeneteket. És itt találjuk a különbséget a bölcsesség és az okosság között.
– Az okosnak jól működik a TPN-je (fókuszált figyelem), az adatok, tények megjegyzésére. A mai felnőttek idejében ezt gondolták okosságnak.
– A bölcsesség az adatok önreflexiókkal, érzésekkel, emlékekkel való kapcsolatba állításról szól. Ám a mai embernél alul marad az ehhez szükséges DMN (default mode network) alapértelmezett hálózata. A bölcsesség további feltétele a nézőpont-váltás képessége és igénye. A saját, szükségszerűen torzító személyiségtől függetleníti az adott problémát, ami nagyfokú absztrakciót igényel. Ehhez a DMN-t kell üzemeltetnie, azaz időnként semmit kell tennie.
Ezért nem szerencsés a vezetői mikromenedzselés sem. Az adatokból Dunát lehet rekeszteni. Sokkal inkább a rendezési képességre van szükség – fejtegeti Szász Máté. (ref.: MG)
HVG