Bebetaca és zöldséges olvasó, épületen belül és kívül

Az egyik utóbbi KIT-kérdés kapcsán szeretném megosztani a tapasztalatomat – írta Szendrei Boglárka a KIT-nek.
– Portugáliában egy kb. 40 ezer fős kisvárosban volt szerencsém látni a könyvtárat. A felnőtt és gyerekrészleg mellett volt ifjúsági, és babarészleg – “bebetaca” – is. Az utóbbiban óriási szivacsszőnyeg, volt babajátékok és könyvek a kicsiknek, mini polcokkal. Mellette volt a felnőtt részleg, tehát a szülő a felnőttrészlegből nézhetett könyvet magának, amíg a pici a babarészlegen játszott, majd leülhetett mellé olvasni. Emellett volt külön terem, ahol meseolvasás, vagy színházi előadás is lehetett a gyerekeknek. Egy másik helyiségben pedig tv-k, dvd-lejátszók, fejhallgatók és rengeteg film volt, amit meg lehetett nézni (a fotókat ld.: link ). Videó az eseményről: link .

A városban azon a hétvégén zöldségnapok voltak. Az egyik téren kiraktak mikrofont, ahol a zöldségekről voltak előadások, főzőshow, és a különböző zöldségeket megsütötték, amiből kóstolni lehetett.
A könyvtár úgy vett részt e rendezvényen, hogy kivonult egy faházba, és a gyerekeknek csinált egy zöldségpucoló és -nyárskészítő sarkot, illetve egy olvasó sarkot is. Kivittek ülőpárnákat, és minden zöldséges mesekönyvüket, továbbá sok erről szóló felnőtt- és szakácskönyvet is. A gyerekek egész nap olvashattak, és sosem volt üres a sarok. 🙂
Ez csak apróság, de így is be tud vonódni a könyvtár, meg tudja szerettetni az olvasást.

Hírforrás:
Szendrei Boglárka