Manga-rajzokat ragasztottak sapkákra

Tavaly júniusban a brüsszeli Riches Claires link közkönyvtár új tevékenységet kínált felhasználóinak: a sapkájukra ragaszthatták kedvenc manga-karaktereiket. A foglalkozásokat 7-12 és 12-18 éves korúaknak hirdették meg.

S hogy miért éppen a távol-keleti rajzfilm-figurákat? Mert már hosszú évek óta nagy sikert aratnak a könyvtáraikban a nyomtatott formában kínált mangagyűjtemények a gyerek- és a felnőtt részlegeken egyaránt. Ez egyébként egy körforgásos – újrahasznosítási szemlélet – gyakorlatba öntésének módja a tizenéves közönség számára. Igény tehát volt, foglalkozásvezetőnek pedig Laurent Bruyere illusztrátor személyében találták meg, aki megbízatását a lelkes közönséggel gördülékenyen végre is hajtotta, majd elégedetten távozott az általa készített új fejfedővel.

A sapkákra ragasztott kivágatokat Laurent dekormarkerrel is tovább pimpelte – nagyon menők lettek! A modellként szolgáló illusztrációk persze – könyvtári dokumentumként – helyben elérhetőek voltak.

A sikert jelezte, hogy harmincnégy fiatal vett részt a foglalkozáson. Ennek hatására a könyvtár újból meg kívánja rendezni a foglalkozást a BDtheque-ben. A rendezvény regisztrációhoz kötött. (ref.: MG)

Hírforrás:
Le Bibbeleir