Lehetőség-e a könyvtáraknak a gyerekszületésnapok szervezése?

Szinte futószalagon bonyolítják le a gyerekszületésnapokat a különböző tematikájú játszóházakban, trambulinparkokban szombaton és vasárnap, van ahol egy nap 20-at, 30-at is megrendeznek. A költségek a tavalyi árakhoz képest valamennyit nőttek, ma már mindennel együtt 100 ezer forint alatt nem jövünk ki.

Feltehetően minden szülő, aki saját otthonában nem tudja, vagy nem akarja fogadni a barátokat, játszóházban kezdi a zsúrozást, ami 6-7 éves korig elég is, de a kiskamaszokat a mászóka és a színes csúszdák már nem kötik le, nekik már valami extra mutatvány kell.

Berobbantak a gyerekrendezvények tavaly, egymást érik a zsúrok az erre szakosodott helyeken, de 50 ezer forint alatt ne is nagyon reménykedjünk abban, hogy megússzuk. Ez a minimum költség amivel számolni kell. Sok helyen tavaly kénytelenek voltak árat emelni az energiaköltségek emelkedése, az infláció és a munkaerőköltségek növekedése miatt. Tavaly óta jelentős áremeléseket már nem hajtottak végre, csak egy minimális korrekciót, azt már nem bírta volna el a piac, de ha csak fejenként 7 ezer forinttal számolunk, és 10 gyerekkel, már az is egy kisebb vagyon, és akkor a torta, a nasi, az időközben érkező egyéb költségek még sehol.

A Cybejumpban 5690 – 8990 forint/fő hétvégenként. A Millennium Házában maximum 12 gyereket fogadnak 6-12 éves kor között, és többféle téma közül választhatnak, van Nyomozó zsúr és Különleges Lények A Ligetben tematikájú is. 45 ezer forintba kerül, 120 perces, de az étel és az italfogyasztás nincs benne.

Hírforrás:
Pénzcentrum