Érvek a gyerekkori olvasás mellett(?)

A korai olvasók jobb eredményt értek el a memória, a beszéd és a szóbeli információk feldolgozásának képességét vizsgáló standard teszteken, a szülők beszámolói alapján kevesebb viselkedési problémájuk volt, és kevesebb depresszióra utaló jelet mutattak. A kutatók meglepetésére az MRI-felvételek is alátámasztották az eredményeket: a korai olvasóknál nagyobb volt a szövetek térfogata az olvasással kapcsolatos folyamatokban, valamint a figyelemben és a viselkedésben érintett agyterületeken.
“Az olvasás nem csak kellemes élmény, széles körben elfogadott, hogy inspirálja a gondolkodást és a kreativitást, növeli az empátiát és csökkenti a stresszt. De ezen felül jelentős bizonyítékot találtunk arra, hogy a gyerekeknél fontos fejlődési tényezőkkel áll kapcsolatban, javítja a kognitív képességeket, a mentális egészséget és az agyi struktúrákat, amik a jövőbeli tanulás és jólét sarokkövei” – mondta Barbara Sahakian, a Cambridge-i Egyetem neuropszichológia-professzora.

A korai olvasóknál más fontos mintákat is kimutattak a tanulmányban: kevesebb időt töltöttek képernyők (tévé, telefon, tablet) előtt, és egészségesebb alvási szokásaik voltak – ezek mind hozzájárulhatnak a gyerekek jobb teszteredményeihez és mentális jólétéhez. (Qubit)

És egy rövid Vekerdy-videó arról, hogy miért nem feltétlenül mérvadó, ha valaki később, a saját tempójában tanul meg olvasni: link .

Hírforrás:
Qubit