Fiáth Titanilla, börtönökben tapasztalatokat szerzett klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (ELTE):
– Amerikában minden fogvatartottnak meg kellett írnia az élettörténetét – ez mindkét programban, a drogterápiás körletben és a szexuális bűnözők részlegén is így volt, és erről aztán rendszeresen beszélgettek.
Az élettörténeti narratíva így társas produktummá vált, és a csoport és a csoportvezetők kérdései és kommentárjai alapján egész furcsa interpretációk és megfejtések adódtak. Egy emberölésért elítélt szerfüggő fogvatartott például azt mesélte, hogy ő a gyerekkorában nagyon szégyenlős volt, és rengeteget olvasott. Itt az olvasás aktusa úgy értelmeződött, hogy az a valóságtól való elmenekülés lehetett, tehát ahelyett, hogy szembenézett volna a problémáival és a szégyenlősségével, ő inkább elmenekült. (Qubit)
Fiáth Titanilla a példa után kifejti a neoliberális hozzáállás káros mivoltát: nem vezet célra az elítéltek egyéni felelősségének hangsúlyozása a társadalmi hatások figyelmen kívül hagyása helyett.
Mindez felvetheti a könyvtáros lehetőségét, aki adott helyzetben az olvasmány mellett (helyett?) az adott helyzetben valódi cselekvést is ajánlhat.
Emellett felveti a könyvtáros közösség, könyvtárosképzők, könyvtáros szervezetek felelősségét abban, hogy az olvasásról alkotott kép jóval összetettebb legyen; a könyvtár céljainak pedig ne a szolgáltatásokat (benne pl. az “olvasásnépszerűsítés”, vö.: Elvi és gyakorlati gondok az ún. ‘olvasásnépszerűsítéssel’ link ), hanem a használói stratégiai célok teljesülését tekintse küldetésének. (MG)
Qubit