Daniel Boorstin 1962-ben közölte az áleseményekről szóló könyvét. Megkülönböztet benne a spontán eseményeket és az áleseményeket. Az előbbiek véletlenszerűek és a médiától függetlenül történnek meg, s a média csak utólag számol be róluk – ilyenek például a vasúti katasztrófák és a természeti csapások. Az utóbbiak azonban tervezettek, s csak azért rendezik meg őket, hogy a média beszámoljon róluk – ilyenek például az interjúk, a sajtótájékoztatók, a parlamenti vizsgálóbizottsági ülések, az ünnepélyes koszorúzások… a sor hosszan folytatható.
Néha nem a média idomul a valósághoz, hanem a valóság idomul a médiához. Az álesemények a “valóságban” nem történnének meg, csupán a média kedvéért rendezik meg őket. Ám média és valóság viszonyát tovább bonyolítják a médiaeseményként ismert jelenségek is. Ezek a valóságban is megtörténnének, de ha már amúgy is megtörténnek, a média – elsősorban a televízió, újabban pedig a web2 – szempontjaihoz igazítják őket, hogy minél többen lehessenek a részesei. Így pedig formájuk, tartalmuk és jelentésük is módosul.
Qubit