Az információs műveltség elválaszthatatlan az olvasási készségektől, viszont egyik sem veleszületett képesség. Mindkettőhöz idő, gyakorlás és ismétlés szükséges, valamint olyan oktatókat igényelnek, akik készek együtt gondolkodni az olvasási stratégiákról. Ez különösen fontos az első generációs, nem hagyományos és marginalizált helyzetű egyetemi hallgatók esetében. Az oktató könyvtárosok tehát egyedülálló helyzetben vannak ahhoz, hogy elősegítsék az olvasásértés javulását.
A cikk szerzője 2019-ben, a Tennessee Egyetemen link (Martin, TN) hét könyvtári workshopot szervezett “Hogyan olvassuk a tankönyvünket?” címmel. Ezeken a hallgatók számos olvasási és olvasásértési technikát sajátíthattak el. A bemutatott stratégiák lényege, hogy az olvasottakat részekre bontjuk, leírjuk, hangosan kimondjuk, és összekötjük életünkkel. Ez a négy stratégia nem új azok számára, akik tisztában vannak a tudományos munka módszertanával, de sok hallgató még sosem hallott róluk. A könyvtárosok emellett útmutatóval szolgálhatnak azoknak a hallgatóknak, akik nem ismerik az információszerzés módjait és a könyvtári szakzsargont. A műhelymunkán megvitatták az egyes olvasási stratégiákat, és arra bátorították a hallgatókat, hogy a saját stratégiáikat egymással is osszák meg.
Az ACRL információs műveltségi keretrendszerének kiterjesztéseként, az olvasásra fókuszálva olvasási küszöbfogalmak is meghatározhatók. Az “Olvasás mint stratégiai felfedezés” többek között arra épül, hogy a szövegeket kontextustól függően többféle módon is olvashatjuk, ideértve a laterális olvasást (pl. újságcikkek, közösségi média), a többszöri elolvasást (szakcikkek), a részletekben való olvasást (fejezetek), az átfutást vagy a sorrendtől eltérő olvasást. A hallgatók számára szinte sokkolóan hatott, hogy a szakcikkeket a kutatók sokszor nem az elejüktől a végükig, hanem bizonyos részeket átugorva és/vagy “felborított” sorrendben olvassák el (pl. először az összegzést). (Koltay T.)
Humanus