Laura Winnick az elmúlt 4 évben könyvtári média műveltséget tanított 6-8. évfolyamban. Fontosnak tartja, hogy mindig az aktuális médiakritikára helyezze a hangsúlyt. Ezért folyamatosan változtatja a tantervet, hogy megfelelő legyen. Az iskola elvárása szerint pedig valós közönségnek szóló projektekben dolgoznak a diákjai.
Közben a technológia is változik. Egyik évben a tanulóknak videóban kellett reflektálni a médiában szereplő narratívákra. Másik évben kollázst kellett készíteni sztereotípiákról. Előfordult már podcast készítési és Canva-ban tervezői feladat is. A feladatok rávezetnek a használat közbeni tanulásra is. Winnick minden alkalommal felkészül előre a lehetséges akadályokból. Igyekszik minél könnyebben elérhetővé tenni a szükséges eszközöket.
Tavaly úgy döntött, hogy a 8. osztályosok számára érdemes lesz az álhírek témakör feldolgozása. Többek közt az amerikai választási időszak miatt. A diákoknak videós projektet kellett készíteni a félretájékoztatás 5 típusáról: szatíra, hamis kontextus, imposztor tartalom, manipulált tartalom, kitalált tartalom. Méghozzá a videók az Apple reklámból kölcsönzött ötlettel “kinetikus tipográfia” (mozgó szöveg) formában készültek. A tanulok elsajátították a videószerkesztést, a szövegek egymás után rendezését. Chromebookokon dolgoztak, ezen belül a WeVideo szoftvert használták szerkesztéshez. Viszont túl sok időt töltöttek el a videókkal az álhírekhez képest.
Ezért Winnick a következő évfolyamnál úgy döntött, hogy az álhírek típusai helyett az álhírek elemzésére helyezi a hangsúlyt a projektben. A TikTok videók ötletét a Media-Wise adta, amely rendszeresen tesz közzé a platformon médiaműveltségről szóló oktatóanyagokat. Winnick diákjainak pedig a hírfolyamjaikban megjelenő félretájékoztatásra kellett reagálni a saját tartalmaikban. Keresni érintett videókat, háttérkutatást végezni, megfogalmazni róla a véleményt, elkészíteni a videót. Az alapvető kérdések: Mi a félretájékoztatás? Milyen stratégiákkal lehet megküzdeni ellene? Hogyan lehet a TikTok közönségünket edukálni a témáról?
Minden témát az órán is feldolgoztak, példákkal együtt. Előtte a technikai csapattal közösen Winnick meggyőződött, hogy nem tiltottak a tartalmak az iskola Wi-Fi-jén az óra alatt. Az álhírek tanításának másik “problémája”, hogy a hivatkozott linkeket gyakran eltávolítják utána, így nem marad hivatkozási alap. Úgyhogy érdemes olyan tényellenőrző oldalakat keresni, ahol az álhír is fennmarad, a tartalmának elemzésével együtt (angolul, pl. The Sift; magyarul, pl. Lakmusz). Winnick minden csapattal megbeszélte a saját választott stratégiájuk, a videók leiratait, a vázlatokat. Megbeszélték, hogyan kell a kontextust elmagyarázni, forrásokra hivatkozni a max 3 perces videóban. A saját eszközökkel jó tapasztalat volt, a diákok könnyedén kezelték saját mobiljaik. A szerkesztésnél jelentett csak problémát, hogy egyszerre egy ember használhatta.
A diákok véleménye megoszlott a feladatról. Sokan izgalmas, új kihívásnak találták. Mások úgy érezték, hogy a “magánéletük” (vagyis a szabadidőben megszokott közösségi média használat) keveredik az iskolával, amit furcsának tartottak. Az elkészült videók itt megtekinthetők: link (ref.: Habók Lilla)
Info Today