Napjainkban néhány kiemelt szektorban, például az autóiparban vannak helyi sikertörténetek (lásd az Audiban és a Mercedesben működő szakszervezetek sikeres bérköveteléseit a közelmúltban), viszont országos szinten, illetve a közszférában – az olyan jelentős számú és sérülékeny munkavállalót foglalkoztató szektorokban, mint az oktatásügy vagy az egészségügy – máig nem tudtak átütő sikereket elérni sem a hagyományos szakszervezetek, sem az ezek mellett kinövő, alulról építkező (grassroot) mozgalmak (pl. a kockás inges mozgalom a közoktatásban, vagy a fekete ruhás nővérek az egészségügyben). Utóbbiak a kezdeti gyors felfutás után egy-egy nagyobb tömegeket megmozgató tüntetés, Facebook-kampány után ugyanolyan gyorsasággal ki is hunytak.
Azt is mondhatjuk, hogy hazánkban az országos szintű társadalmi párbeszéd TP kiüresedett keretként látszatfunkcionál, amiből a tényleges demokratikus, érdekegyeztető tartalom a jogi átalakítások és kormányzati hatalomgyakorlás következtében eltűnt.
Ausztria és Hollandia követendő példája nem feltétlenül a jogi szabályozások lemásolását, mechanikus átemelését kell, hogy jelentse, sokkal inkább egy több évtizedes, bizalomépítő munkára mutat rá, amit az adott szociális partnerek elvégeztek. Az intézményes megoldások a helyi realitásokban kell, hogy gyökerezzenek, éppen annak érdekében, hogy az európai társadalmi modell ne váljon kiüresedett rendszerré.
Qubit