A közeli Vécsey utcában működött egy könyvtár. Elfüggönyözött, fekete rácsos ablakaival nem volt kifejezetten hívogató, ahogy szűkös könyvkínálata sem láncolta oda az olvasni vágyókat. Olyan volt, mint a Kádár-korszak lakótelepei. Lélektelen. Három évtized telt el azóta, és amikor hazamegyek, mindig eljövök ide a lányommal. Azért, mert valami történt a fekete rácsok mögött. Legalábbis az elmúlt öt évben.
… Aztán az élet úgy hozta, hogy öt évvel ezelőtt egy Mikula Edit nevű új könyvtáros került az elfeledett városszéli fiókkönyvtárba. Először a “szöszmötölésre” invitáló meghívóra figyeltem fel, és egyértelmű volt, hogy elviszem ide az akkor hároméves lányomat. Amikor betoppantunk, a színes papírokkal, ollókkal, ragasztókkal telerakott asztal körül alkotott jó pár gyerek és a szüleik. Azóta mindig megyünk, amikor hazajövünk. Készítettünk már húsvéti nyuszikat, őszi dekorációt, díszítettünk mini-fenyőfát, követ dekupázsoltunk, festettünk, rajzoltunk.
Semmi különös: egy kicsi könyvtár Nyíregyházán. Amitől mégis mese a mese: egy lelkes könyvtáros közösséget formált a környékbeliekből.
WMN