Több ponton is megújult a József Attila Könyvtár link homlokzata a közelmúltban. A látványos változás előnyére vált.
A József Attila Könyvtár igazgatóját, Tóth Évát zavarta, hogy az intézmény “arca”, amivel először találkozik a látogató, koszos, szemetes, össze van firkálva. Sokat gondolkodott rajta, mit lehetne kezdeni vele. Elsőként a kerékpártároló került sorra, ami már nem tudta a funkcióját betölteni a körülmények miatt. A beugró elé rács került, így már a könyvtárlátogatók biztonságban tudhatják a kerékpárjaikat, de még a kisgyermekes anyukák is hasznát vehetik, lesz hová tenni a babakocsit, hiszen a ruhatárosnál fellelhető a rács kulcsa. A kerékpáros közösségekben már terjed is a híre. A másik kiemelt feladat a sárga kerámiaburkolatú homlokzat volt. Az első ötlet az volt, hogy a könyvtári tevékenységgel kapcsolatos festmény kerüljön oda. Leültek egyeztetni Szabó Imrével, a város főépítészével, akinek a szakmai véleménye az volt, hogy a sárga kerámia hozzátartozik az épülethez, valamilyen formában meg kellene tartani.
FEOL