Társadalmi szinten olyan olvasási élményeket nyújtunk a [hátrányos helyzetű, fekete] gyerekeknek, mintha kocsmai vicceket mesélnénk a templomban [azaz a megcélzottak igényeihez egyáltalán nem illeszkedőt]. Aztán csodálkozunk, milyen kevés gyerek tud olvasni. Paulo Freire pedagógus és filozófus azt vallotta, hogy a tanításnak és a tanulásnak kétirányúnak kell lenni. A tanulók nem üres zsákok, amiket adatokkal kell megtöltenünk, hanem együtt kell megteremtenünk a tudást.
A tömeggyártású tananyagok és oktatáspolitika megkövetelik a diáktól, hogy úgy üljön, mint egy szobor, vagy néma csendben dolgozzon – ilyen környezetben gyakran elvesznek az egyéni tanulási szükségletek, kialszik a gyerekekben az érdeklődés és a szaktudás. Ez különösen igaz a fekete fiúkra.
A nekik írt gyerekkönyvek többsége komoly témákról szól, rabszolgaságról, polgárjogokról és életrajzokról. Az Egyesült Államokban a tanároknak alig két százaléka fekete férfi. A fekete fiúk többségét egyedülálló anyák nevelik fel. Vannak fekete kisfiúk, akik még soha nem láttak fekete embert olvasni. Vagy soha nem biztatta őket fekete ember az olvasásra. Milyen kulturális tényezők, milyen társadalmi azonosítási pontok vezethetnek rá egy fekete kisfiút arra, hogy olvasson?
Ezért alapítottam a Borbélybolt Könyvek céget. Ismeretterjesztő, nonprofit cég, ami gyermekbarát tereket hoz létre borbélyüzletekben. A küldetés egyszerű: segít abban, hogy a fekete kisfiúk olvasónak érezzék magukat. Sokan járnak közülük a borbélyüzletbe havonta egyszer-kétszer. Néhányan többet találkoznak borbélyukkal, mint saját édesapjukkal. A Borbélybolt Könyvek egy férfiközpontú térséggel köti össze az olvasást, és beletartozik a fekete férfiak és kisfiúk korai olvasásélménye is. Az identitásalapú olvasási program olyan gyermekkönyvek gondozott listáját használja, amit fekete fiúk ajánlottak. Ezek azok, amiket tényleg el akarnak olvasni.
TED