Precíz, noha olvasócsalogatónak nehezen nevezhető cím. Pedig igazi kincsesbányát rejt a 650 oldalas, 130 esztendőt átfogó, 585 tételből álló, a megjelenése pillanatától a zene- és könyvtártudomány számára nélkülözhetetlen válogatás. A szerző, Gádor Ágnes – aki a Liszt Ferenc könyv- és kottagyűjteményére alapozott könyvtárnak link évtizedeken át volt munkatársa, majd igazgatója – maga is igazi kincs- vagy inkább gyöngyhalász. A tengernyi poros iratból úgy rekonstruálta az intézmény históriáját, hogy dokumentumgyűjteményének számos darabja messze túlnő szakmai forrásértékén, a nagy magyar – értsd: országos – történelemnek lett bizonyító erejű, nemritkán olvasmányos példatára. Csak a mélyére kell pillantani az egykor előírásszerűen udvarias, ezért körülményeskedő stílusnak, hogy tanulságossá s egyben igen szórakoztatóvá váljanak például a 130 esztendő alatt jószerével mindig kézi vezérléssel működtetett, legkülönfélébb nevű kultusztárca és a könyvtár közötti, olykor bornírt levélváltások. A gyűjtemény sokfajta szemmel lapozgatható, recenzensi önkény hát a 401-es tétel kiemelése az iratfolyamból. A dolgon magán messze túlmutató, korszakfestő adalék, hogy az állománygyarapítás reményében a Zeneakadémia főigazgatója azzal érvelt 1949-ben főhatóságának, hogy az egyre szorultabb helyzetben lévő “antikváriusok és magánosok igen előnyös feltételekkel kínálják megvételre kottatárukat (…) az ilyen alkalmi vételeknél igen olcsón lehetne értékes anyaghoz jutni – készpénzfizetés mellett”.
HVG 9. sz. (regisztrációval)