Meseolvasás – agresszió ellen

Nem is gondolnád, milyen nagy szerepük lehet a gyerekkori meséknek többek között akár a felnőttkori problémakezelésben is.
A mese szimbólumok által közvetíti a fontos dolgokat: például az anya, aki “megeszi a fiait” azt a – gyakori – esetet mutatja be, milyen az, amikor a szülő túlságosan rátelepedik gyermekeire. A mese, még ha furcsának is tűnik, valós problémákra kínál különféle megoldásokat.
A morális értékek régen is a mesékben jelentek meg: a mesehősök például mindig tisztelték az időseket. Ugyanígy kellene nevelnünk a gyerekeinket is, a meséket felhasználva – arra, hogy tisztelje az idős embereket, egyszerűen nem lehet úgy megtanítani őket, hogy elbeszélgetünk velük. Nem fog működni. Csak közvetett úton érhetjük el a célunkat, csak tapasztalatokon, mintákat látva maga előtt, érzelmi élményeken keresztül fogja mindezt elsajátítani. Morális értékeket ugyanis kizárólag azonosulás útján tanulunk.
Ez az azonosulás nem azonos a megértéssel – a kettő egész más helyen zajlik agyunkon belül (az egyik a jobb, míg a másik a bal agyféltekében). Ezért lehetséges az, hogy még a szellemi fogyatékosok is élvezik a mesét: attól még, hogy agyukban a logikai rész (a bal agyfélteke) nem működik, a meséket, a képi szimbólumrendszereket, a zenét, a művészeteket fel tudják dolgozni a jobb agyféltekéjükkel.

Hírforrás:
Családinet