Mintegy 287 millió forintból természettudományi élménypedagógiai központot alakítanak ki a Békés Megyei Könyvtárban – mondta Rakonczás Szilvia intézményigazgató kedden az MTI-nek.
Kifejtette, az európai uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán nyerték el a forrást az Életfa Alapítvánnyal közösen.
A projekt során a megyei könyvtár békéscsabai épületén belül kialakítanak egy természettudományi élménypedagógiai központot, ahova beszereznek egyebek mellett 3D-s lézernyomtatót, lézervágót, robotikai eszközöket, mikrokontrollereket.
A szerződésben azt vállalták, hogy 2023-ig mindenképp fenntartják a központot és legalább ötezer diák vehet részt az élménypedagógiai foglalkozásokon. “A cél az, hogy amit a gyerekek megtanulnak az iskolában, azt a gyakorlatban ki is próbálhassák, ha van valamilyen projektötletük, például szeretnének önműködő robotot vagy egy öntözőrendszert gyártani, azt itt ténylegesen megtehessék” – mondta az igazgató.
Szeretnék, ha a központ önfenntartó lenne, ezért más oktatási intézményeknek, kezdő vállalkozásoknak is lehetővé tennék a használatát – húzta alá. Magyarországon jelenleg nem sok hasonló közösségi alkotótér működik, Nagykovácsiban évek óta van egy, emellett Székesfehérváron és Tatabányán terveznek létrehozni ilyet – közölte az intézményvezető.
“Például eljön egy kismama, a gyerekjárókába le tudja tenni a gyereket, megtanul mondjuk egy ruhát varrni a csecsemőnek könyvekből vagy az internetről, és meg is tudja varrni a ruhát, mert varrógép is lesz” – magyarázta.
Behir