Csapatverseny, a kellék pedig a könyv. A már kiselejtezett, így nem olvasott könyveket ezúttal játékra használhatták a gyermekek. Toronyépítés és egyensúlyozás is szerepelt a feladatok között, a könyveket azonban rendeltetésszerűen, azaz olvasásra is kézbe vették a gyermekek a nyáron. Naponta nyitotta ki kapuit a tábori könyvtár, ahova a gyerekek kérhettek könyveket.
“A legfrissebb, és a legkedveltebb gyermekirodalmat kínálták a tábor alatt” – hangsúlyozta Czupi Gyula könyvtárigazgató (Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa). “Az igazi terített asztalt szerettük volna idehozni és nagyon szép sikere lett. Láttam azokat a lajstromokat, ahol a reggel kivett, este visszahozott könyveket vezették. Elmesélték, hogy volt olyan, aki több napon át kölcsönzött egy könyvet, hogy a végére juthasson az olvasásnak. Több mint 200 bejegyzést találtunk ebben a gyűjteményben, ami azt jelenti, hogy sokan és sokféle könyvet kértek ki egy-egy napra a táborban”.