Miért olvasnak szívesebben papírról a digitális bennszülöttek? (olvasóink szavazatára)

Mivel környezetükben ezt látják, sokak szerint a mai huszonévesek nem élhetnek a multimédia, a Facebook, a digitális innováció nélkül. Ám a legújabb kutatások szerint nem ez a teljes igazság.
A legtöbb megkérdezett hallgató a papír alapú tankönyvek iránti vonzódását a következőkkel indokolta:
– nem kapcsolódik le
– szeretik a könyv lapjainak hangját
– szeretik kézbe venni magát a könyvet
– szeretik aláhúzni a számukra fontos adatokat
– könnyebb megjegyezni, hol voltak a fontosabb adatok
– az is jó a használt tankönyvekben, hogy más már elvégezte helyettük a nehéz munkát (aláhúzást).
Mint a kutatásokból kiderült, az egyetemisták az ingyenes elérhető e-book-ok helyett inkább megvették a nyomtatott kiadást. Elárulták, hogy a képernyőről olvasás kevésbé eredményes. A figyelem is gyorsan elkalandozik.
Egyikük szerint: ‘Sokkal hosszabb ideig tart a papírkönyv olvasása, mert sokkal jobban koncentrálok a tartalomra.’
A felméréssel egyetértett a legnagyobb egyetemi könyvkiadó elnöke is: — A ‘digitális könyvkiadást nem forradalom. Sokkal inkább egy olyan fejlődés, amely jelenleg elég rázósnak mondható.’
Persze egyes órákon, tantárgyaknál sokkal könnyebb az online verziót használni: a természettudomány és matematika online magyarázatokkal, példákkal sokkal érthetőbbé válik.
Az ingyenes hozzáférés az online verziónak kedvez. Az elmúlt években 82%-kal emelkedett a papír alapú tankönyvek ára, szemben az online elérhető tartalommal.
Ez szép, de ha tudjuk, leginkább a tanárok és a kiadók kényszerítik a diákokat a digitális tartalom elérésére, már egyáltalán nem rózsás a helyzet. Az adatok tehát nem mindig a valóságot tükrözik, sokkal inkább egy adott lobbi szándékát. (ref.: NM)

Hírforrás:
Washington Post