Csodás gyógyulás könyvtáros által — vagy a tananyag leadása

Jó néhány évvel ezelőtt egy dunántúli kisvárosban jártam. Ott hallottam egy tanárnőről (egyébként gyógypedagógusról), aki már az azóta megszűnt speciális iskolában is minden reggelt beszélgetéssel, mesével kezdett, sokat kirándult a gyerekekkel, együtt főzött velük, a betűket először homokba írták faággal, vagy a kezükben gyúrva a nedves homokot, formálták meg? Ha a napköziben betűtésztás levest főztek, versengve nevezték meg a kanálra került betűket, szabad volt kiabálni is?
Sokat énekeltek és sokat szerepeltek együtt. Az átszervezés után W. P. Klára — Klári néni — Csodás gyógyulások — könyvtáros által könyvtáros lett. A könyvtár ajtaja mindig nyitva volt a gyerekek előtt, és Klári néni szerzett két nagy fotelt, és az egyik sarok lett a beszélgetősarok. Valamiféle elismerés volt, amikor félállásban a könyvtárosság mellett ifjúságvédelmissé minősítették át. Nehezen, de engedélyt kaptam, hogy belepillanthassak a neki írt levelekbe, amiből itt idéztem egyet-kettőt. Azt mondják a kollégák és a gyerekek, hogy valódi, sorsfordító ‘gyógyulások’ történtek. Eszembe jut egy réges-régi, nagy Pest megyei pedagóguspaláver (hat-nyolcszáz pedagógus ült együtt egy nagy teremben a tanévnyitó alkalmából), ahol felállt egy köztiszteletben álló, ősz hajú tanítónő, és azt mondta:
— Mi lakótelepen tanítunk. A gyerekeink beszélgetni szeretnének velünk. És mi tudjuk, hogy erre van, erre volna a legnagyobb szükségük! De nem tudunk velük eleget beszélgetni, mert hajt a tananyag!
Mire felpattant ott levő igazgatója és rémülten kiáltotta:
— Ne is gondolj rá, Jolikám, hogy beszélgetni fogsz, tőlünk a művelődési osztály a tananyagot kéri számon! (via Könyvtárostanátok Egyesülete, körlevél)

Hírforrás:
Nők Lapja Café