Steve Jobs-iskolák — könyv helyett is tableten tanulnak a holland gyerekek

A való világtól szerinte eltávolodott hagyományos oktatási formákon változtatni akaró De Hond, támogatókkal és szakértőkkel közösen, még 2011 októberében megfogalmazott egy kiáltványt az iPad-iskolák működéséről. Éppen abban a hónapban — emlékeztet –, amikor elhunyt Steve Jobs Apple-alapító, aki szintén táblagépes alapokon képzelte el az oktatás jövőjét, és akiről most ezeket az új rendszerű iskolákat elnevezték. Azóta az érdeklődők és a támogatók több mint ezerfős alkotó közösséggé váltak, és a holland parlamenti pártok nagy része is egyetért a kezdeményezéssel.
A 4?12 éves gyerekeket befogadó intézmények meghökkentően liberális elvek és gyakorlat szerint működnek. Bár reggel fél 8-tól este fél 7-ig vannak nyitva, a legtöbb helyen a tanulók a fél 11-től délután 3-ig tartó kötelező időn túl akkor érkeznek és távoznak, amikor akarnak. Hagyományos értelemben vett órák és osztályok nincsenek, mindenki (a tanár minimális beleszólása mellett) maga állítja össze egyéni tanrendjét, és a szerint keresi fel a különböző termeket: a nyelvi szobát, a kreatív labort, a matematika-, a torna- vagy a technikatermet. Ott aztán egyénileg vagy csoportban, de tanári felügyelet mellett dolgoznak, vagyis — a készségtárgyakat, illetve a hagyományos játékokkal, eszközökkel kitöltött pihenőidőt kivéve — követik az adott tantárggyal kapcsolatos alkalmazásokat. A nebulók legfőbb tanszere ugyanis egy színes, strapabíró tokba zárt táblagép, amit a rászorulóknak egy szolidaritási alapból biztosítanak.

Hírforrás:
HVG