Az hallgató együttműködés és eredménye(i)

Öt-hat éve utcára vonultak a hallgatók, hogy a tandíj ellen tiltakozzanak. Nem is egy megmozdulást szerveztek fáklyákkal, transzparensekkel, ahogy azt kell. Az erről szóló népszavazási kampányban is igen aktívak voltak, de ez érthető, miért ne elleneznék a diákok a ‘fizetős felsőoktatást’. Az persze érdekes volt, hogy annak ellenére tiltakoztak, hogy nekik egyáltalán nem kellett volna fizetniük, mert a tandíjat a kormány felmenő rendszerben akarta bevezetni, de ennek okát szépen megmagyarázták: nem maguk miatt, hanem a következő generáció érdekében demonstrálnak. Ilyen erős a szolidaritás Magyarországon.
Ezzel nincsenek egyedül. A rektorok éppolyan csendesek voltak mostanáig, mint amennyire hangosan érveltek az előző kormányok alatt minden intézményes érdeksérelem esetén. Úgy tűnik, nekik sem jött be ez a taktika. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében aki együttműködik, azt megkopasztják. A bankvezetők is együtt akartak működni, amit a kormány úgy értelmezett, hogy akkor náluk még mindig van pénz, amit el lehet venni. El is vették.
A hallgatók nem tartanak itt, ők még együttműködnek. Nem is marad el a jutalom, hamarosan csökkentik az ösztöndíjaikat. Leckének is jó lesz.

Hírforrás:
NOL