A tudományos kommunikációval nincs semmi baj: a legutóbbi néhány évben több volt a hozzáférés több tudományos információhoz, mint eddig bármikor. A tudományos kommunikáció magában foglal számos üzleti modellt, formát, erős kereskedelmi és nem-kereskedelmi kiadókat, érdekeltséget és figyelmet kormányok és finanszírozó szervezetek részéről, és több közreműködőt és kiadót von be több országból, mint korábban bármikor. A gond a további fejlődés irányainak kigondolásában, kijelölésében mutatkozik.
Ennek alapkérdését Stewart Brand már 1984-ben megfogalmazta, azt állítván, hogy az információ egyrészt drága akar lenni (hiszen értékes), másrészt ingyenes akar lenni (hiszen megszerzése egyre kevésbé költséges). Ma mindkettőre van példa: a tudományos folyóiratok nagyon drágák, az intézményi repozitóriumokban hozzáférhető cikkek viszont ingyenesek. A tudományos kutatás és a felsőoktatás világát erőteljes verseny, könyörtelen rosta- és díjrendszer jellemzi. A kutatói elit és a legjobb egyetemek több forrással rendelkeznek, jobb folyóiratokban publikálnak és több támogatást is nyernek el, mint a ‘második vonalba’ tartozók. Aki ebben a világban boldogulni akar, tisztában kell, hogy legyen az egész ‘felsőoktatási maffia’ íratlan törvényeivel. (ref.: Mohor J.)
Humanus