Az új miniszter feladata a kultúrharc lezárása lesz, ezért nem tesz durva lépéseket, és igyekszik “népfrontos” minisztériumot létrehozni. Nagy verseny várható az egyes területekért, az […]
A munkatárs hatékonyabban kommunikálhatja, milyen jó is a könyvtár
Sok hazai könyvtár munkatársa nem nyilatkozhat a sajtónak csúcsvezetői engedély nélkül. Ami sok esetben visszaveti, netán kárt is okoz a szervezet imázsának. (MG) – Hatékony, […]
Kultúra: Tarr Zoltán, tudomány: Tanács Zoltán, társadalompolitika: Bódis Kriszta
Tarr Zoltán miniszter (Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium) fogja felügyelni a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli […]
Használói igényekből levezetett szolgáltatáskínálat – Év könyvtárosa díjat is kínálnak érte
(Egy éve írtuk.) A MKE debreceni vándorgyűlése KIT-szekciójában az egyik megszólaló John F. Szabo lesz (Los Angeles Public Library – LAPL link ), akiről már […]
200 millió forintból újul meg a kecskeméti Katona József Könyvtár
A könyvtáros szakma célja, hogy a 2030-as évekre Magyarország Európa legtöbbet olvasó nemzetei közé kerüljön be. Milyen eszközökkel érhető mindez el? Többek között ezt is […]
Megkérdeztük ismét: Miért nem nyilatkoznak a könyvtári döntéshozók a szakmai közösségi fórumokon?
A kérdésre kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása: 2 – csökkenti a háttérdiplomácia lehetőségét 7 – félnek: nyílt színen akár meg is cáfolhatják őket 1 – […]
Az év iskolai könyvtárosa az USA-ban – ezért! (olvasóink szavazatára)
Alexandra Cornejo, a texasi Harlingen egészségügyi szakközépiskolájának könyvtárosa és a Harlingen városában működő állami oktatási körzet vezetőhelyettes könyvtárosa lett a 2026-os Év Iskolai Könyvtárosa. Saját […]
Pazar könyvtár az MNB székházában
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő most a botrányos MNB-felújítás során kialakított szivarszobáról és a könyvtárról posztolt fotókat. “A 444 által kiperelt iratokból tudjuk, hogy a dekoratív […]
Informatika nélkül be se jöhetnek a használók a könyvtárba
Az egyik népszerű kórház sorozatban hackerek támadják meg a kórházat, az IT leállítja az összes gépet, és úgy dolgoznak tovább az orvosok és az ápolók! […]
Optimistán nyilatkozik Rózsa Dávid (Szabad Föld)
A világjárvány évei után napjainkra nemcsak visszatértek az olvasók a könyvtárakba, hanem sok helyen már túl is lépték a korábbi látogatószámokat. Rózsa Dávid, az Országos […]