Petíció és módosító javaslat a kulturális közalkalmazottakért

Székely Sándor a héten nyújtotta be az Országgyűléshez a módosító tövényjavaslatát T/10098/4. számon. A beadott tövényjavaslat-módosító értelmében a kulturális szféra 20.000 dolgozója továbbra is közfeladatokat fognak ellátni, tehát a munkájuk a jövőben is közszolgálati tevékenységnek fog minősülni.
Jövő kedden, április 28-án tárgyalja a kulturális bizottság a javaslatot, majd legrosszabb esetben is szavazni fog róla a tisztelt ház. A kormány kezdte a szakoktatókkal, most folytatják a kulturában dolgozókkal, aztán valószínűleg jönni fognak a szociális szférában dolgozók, a pedagógusok és egészségügyisek is.
Székely Sándor szerint köztisztviselők lehetnek a közalkalmazottak, ami érdemi béremeléssel is járna, ami a közért végzett munkájukat megfelelően rögzítené és megbecsülné.
A javaslatom értelmében a közalkalmazottakból köztisztviselők lesznek, így minimum duplázódik a jelenlegi fizetésük. Az általam javasolt alkalmazotti forma továbbra is kifejezésre adhatja, hogy a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok a KÖZ-ért dolgoznak, és a nevetséges közalkalmazotti bértábla helyett – melyet a Fidesz regnálása alatt egyszer sem módosított – méltó elismerést nyújtó köztisztiviselői fizetést kaphatnak. A kulturális szférában dolgozók jelenlegi átlagfizetése nem éri el a 200.000 forintot. (Szakszervezetek)
– Székely benyújtotta az Országgyűléshez a módosító törvényjavaslatát T/10098/4. számon, itt lehet megtekinteni. link 2020. április 28-án tárgyalja a kulturális bizottság a javaslatot, majd legrosszabb esetben is szavazni fog róla a Tisztelt ház. Pénzt a kulturális szakembereknek! (Petíciók.com)