Az ‘olvasásnépszerűsítés’ eredménye: érettségi után egyszer csak elkezdenek nem olvasni – vagy csak rövidet?

A KSH 2020-as évről szóló elemzése szerint már 2018 óta megfigyelhető az a tendencia, hogy miközben a polcokra kerülő, felnőtteknek szóló szépirodalmi könyvek példányszáma csökken, az egyes gyermek- és ifjúsági irodalmi kötetekből egyre többet nyomnak.

Nyáry Krisztián, a Líra Kiadói Csoport kreatív igazgatója például nyár elején úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy elsősorban a kiskorúaknak szánt kötetek javítanak a teljes kategória számain, mert nekik még megveszik a szülők a könyveket. Ezzel szemben a fiatal, már egyedül olvasó generáció (a 14-25 évesek) esetében tapasztalható éppen a legnagyobb lemorzsolódás: ők “érettségi után egyszer csak elkezdenek nem olvasni”.

Ennek némileg ellentmond, hogy az általunk megkérdezett könyves szakemberek egyike sem fél attól, hogy elveszítené olvasói közül a Z generációt (a 2000 és 2010 között születetteket). Olvasnak ők, csak talán máshogy – mondják. A TikTok-kultúra, a Netflix, az Insta-sztorik, a folyamatos online jelenlét megváltoztathatják az olvasási szokásaikat, Pap Zoltán szerint például úgy, hogy talán jobban értékelik a rövidebb olvasmányokat.

Dóka Péter, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője viszont már évtizedek óta tapasztalja, hogy az ifjúsági irodalmi szövegeket “átírta” a mozgókép. Többek között már J. K. Rowling is “filmszerűen” fogalmazta meg a Harry Potter könyvsorozatát. “Az utóbbi évtizedekben pedig láthatóan teljesen máshogy írnak az ifjúsági szerzők: szituációkban gondolkodnak, jeleneteznek, szinte filmes dramaturgiával dolgoznak. Innen már csak kis lépés, hogy a szövegek még rövidebbek, még eseménydúsabbak legyenek” – mondja.