Amit leginkább változtatnék a hazai könyvtárügyben… – Monok István (1.)

Múlt héten megkezdett sorozatunkhoz – Amiket leginkább változtatnék a hazai könyvtárügyben… link – Monok Istvánt (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója) is felkértük. Ő az Országos Intézmények Szövetsége számára készített 18 pontos anyaggal válaszolt, melyet két részletben közlünk. (MG)

1. Szakmai kérdéseket közösen az intézmények és a szakmai szervezetek döntsenek el, az államigazgatás, illetve az önkormányzati szereplők, vagy más fenntartók pedig csak válasszanak az a., b., vagy c. megoldási lehetőségek közül.
2. Pozitív döntés után – “finanszírozható a szakmai cél megvalósítása” – az éppen esedékes programban résztvevő intézmények döntsék el, hogy melyikük pénzügyi lebonyolításában történjen a végrehajtás. Felnőttek vagyunk, nincsen szükségünk semmiféle pénzügyi lebonyolítóra.
3. A közgyűjteményi dolgozók bérszínvonalának jelentős emelése nélkül a szakmák kiürülnek.
4. Mindegyik közgyűjteményi terület kialakította a saját szakmai képzési, és továbbképzési rendszerét, és ezen a területen a közgyűjteményi világ és a felsőoktatás jobb együttműködésére van szükség. Jogszabályi változtatással el kell érni, hogy a szakmai utánpótlás képzésében a közgyűjteményi intézményekben dolgozók – szakmánkénti döntés, hogy ezeknek milyen köre (főlevéltáros, főkönyvtáros, osztályvezetők stb.) – lehessen “főtárgyfelelős”, vagy “tárgyfelelős” (vagyis ne kelljen a formális tudományos fokozat ehhez).
5. Államigazgatásban az egyes közgyűjteményi ágazatok külön-külön főosztályi képviselettel bírjanak, ott ne dolgozhasson olyan, aki legalább tíz évet nem dolgozott az illető területen amellett, hogy szakirányú felsőfokú végzettsége van. A szakmai alkalmassággal kapcsolatos meghallgatásra az Országos Közgyűjtemények Szövetsége delegálhasson képviselőt.
6. Az egyes ágazatok döntsenek arról, hogy szakmánként (könyvtár, levéltár, múzeum) hányfajta közös nyilvántartó rendszerre van szükség, és közösen válasszák ki azt, amit használni kívánnak. Nem kell kísérletezgetni a hazai találmányokkal akkor, ha egyébként a nyilvántartó rendszerek világszintűek. A kiválasztandó rendszer – a 21. században magától értetődően felhő alapú platformok – a szakma által leghasználhatóbbnak ítélt (hazai, vagy nemzetközi) legyen. Kettőnél több rendszer ne legyen ágazatonként, azok is olyanok, amelyek adatcserére is alkalmasak.
7. A digitális nyilvántartások, és lehetőleg a dokumentum-, illetve műtárgyállomány digitális másolata – butított (kereskedelmi célú használásra alkalmatlan) minőségben – legyen szabad felhasználású (Open Access). A nyilvántartások váljanak a nagy nemzetközi rendszerek részévé (jelezve, kijelölve és dokumentálva helyünket a nemzetközi kulturális és tudományos világban).
8. Magyarország soha nem indított tényleges programot a közgyűjteményi dokumentumok és tárgyak leíró adatai teljességének a digitális térben való megjelenítésére. Erre pótlólagos program szükségeltetik: retrokonverzió.
9. A dokumentum- és tárgydigitalizálást fel kell gyorsítani, külön akciótervvel. (folyt. köv.)

Hírforrás:
Monok István
Régebbi hírforrás(ok): Ezekben lehet közvetítő a tudományos könyvtár – Monok István a vándorgyűlésen link Égető tudományos könyvtári feladatok: retrokonverzió, rekatalogizálás, re-evaluáció link