A börtönrácsok mögött is regénybe illő emberi történetek rejlenek. Illyés Claudia marosvásárhelyi könyvtárosra tizenöt éve zárják rá naponta pár órára a vasajtót, hogy “fényt” juttasson a rácsok mögé.
A börtönszabály szerint háromhavonta cserélődnek a csoportok, és egyszerre a legtöbb, 12-13 emberrel dolgozik együtt a könyvtáros. Bár inkább a szerelmes regényeket és a krimiket kedvelik, Claudia mást is vitt nekik, olyan olvasmányokat, amik elgondolkodtatták őket: amiben erőszakos cselekmények voltak, de a végén megváltoztak a regényhősök, hiszen ezekkel tudtak azonosulni a rabok – magyarázza a könyvtáros. Így minden csoporttal elolvastatta Ioan Slavici Moara cu noroc (magyarul: Jószerencse malma) című kisregényét, amelyben van lopás, emberölés; és Alberto Vazquez-Figueroa Tuareg című regényét is, amely hasonló téma, végül pedig közösen megbeszélték a cselekményt és a kiváltott érzéseket.
Sőt, ő beszélt sokukkal először arról is, hogy miért nem szabad megerőszakolni egy nőt, sőt akadtak, akik tőle tudták meg, hogy a nők szervezetében mi történik minden hónapban, hiszen addig nem beszélt velük erről soha senki – idézte fel lapunknak.
Akadt egy olyan elítélt, akinek a börtönkönyvtáros megváltoztatta az életét: egy emberölésért ülő férfi (a saját élettársával végzett) a kölcsönkért könyvbe belerajzolt, úgy adta vissza. Claudia erre felfigyelt, és vitt neki rajzpapírt erre a célra. Utána mindig rajzolt neki a rab. Látszott, hogy tehetségesen bánik a ceruzával és a papírral. A könyvtáros kiállítást is szervezett munkáiból a világjárvány idején, amely megváltoztatta az életét, hiszen miután a hírekben is szerepelt, a társai onnantól kezdve felnéztek rá, elismerve tehetségét. Szabadulása után meglátogatta Claudiát a kövesdombi könyvtárban Marosvásárhelyen. A könyvtáros megtisztelőnek érezte ezt a gesztust, de tartott is tőle – vallotta be. Az egykori elítélt később tetoválószalont nyitott az egyik kisvárosban.
Székelyhon