A New York Times cikke a következő kérdést boncolgatja: vajon olvasásnak számít-e, ha hangoskönyvet hallgatunk? A szerzője, Brian Bannon, aki a New York Public Library egyik főkönyvtárosa, egyben a fiókkönyvtárak és az oktatás igazgatója is.
A válasz nem egyértelmű, de a kérdés nagyon izgalmas. Sokan ma is úgy gondolják, hogy “igazi” olvasás csak a nyomtatott könyvvel lehetséges. Egy friss amerikai felmérés szerint a felnőttek 41 százaléka nem hiszi, hogy a hangoskönyv olvasásnak számít. Ugyanakkor a hangoskönyvek viszont egyre népszerűbbek.
A New York Public Library-ben link az audioanyagok kölcsönzése az elmúlt öt évben 65 százalékkal nőtt, miközben a nyomtatott és e-könyvek kölcsönzése stagnált, ami országos szinten is megfigyelhető. A mai amerikai fiatalok már podcastokon és hangoskönyveken nőttek fel, és ezeket preferálják, egy másik felmérés szerint.
Miért fontos ez ma? A hangoskönyv kényelmes megoldás, mert azok számára is elérhető, akiknek nehézséget okoz a hagyományos olvasás, mint például a látássérültek, diszlexiások vagy egyszerűen csak elfoglaltak, sőt egyesek akár forgalmi dugóban ülve is szeretnek “olvasni”.
Egy jó narrátor előadása sokszor plusz élményt ad, de persze más élményt nyújt, mint a könyv. A lapozás, a jegyzetelés és elmélyülés továbbra is a nyomtatott változathoz kötődik. A hangoskönyv viszont lehetőséget ad arra, hogy a történetek elkísérjenek a mindennapokban. Mindkettő értékes, és egyik sem jobb a másiknál.
Brian Bannon nagy híve a bimodális olvasásnak: hallgatja a szöveget, miközben követi azt a képernyőn is. Milliók “olvasnak” ma így, nemcsak online, hanem anyanyelvükön feliratozott filmeket is. A New York Times és más nagy kiadók, amelyeket korábban a nyomtatott tartalom határozott meg, cikkeit mesterséges hangok olvassák fel. Bannon szerint a lényeg nem az, hogyan olvasunk, hanem az, hogy olvassunk. (Hajnal Ward Judit, a NYT cikke kapcsán)
New York Times