A (katolikus) egyház is a középkorúakat tudja kevésbé megszólítani, főként a férfiakat

… fejtette ki a vele készült interjúban Hodász András (26’10”). Mint mondta: “Alapvetően nem a fiatalok hiányoznak az egyházból, hanem a 40-50-es férfiak, apukák, dolgozó emberek, családosok. Őket nemigen tudjuk megfogni. fiataloknak csinálunk gitáros misét, de mit csinálunk a felnőtt férfiaknak? A nyugdíjas korosztály ráér, sokkal több idejük van. Ők szívesebben eljönnek minden nap. Hálás közösség; bármit csinálunk, akkor ők jönnek. A felnőtt férfiakat nehéz megfogni, mert kevés az ideje, családja van, dolgoznia kell. Nagyon jó programnak kell lenni, és nagyon jól kell időzíteni azt a programot, hogy ő eljöjjön. Azért hála Istennek, az én plébániámon van egy nagyon jó férfiközösség, a férfiak imaköre, akik rendszeresen összejönnek. Letolnak egy rózsafűzért a templomban, imádkoznak, utána a plébánián sült hurka, kolbász, pálinka, dumálás éjszakáig… És ez nagyon jó. Majd ilyet kell csinálni az asszonyoknak is.”

A beszélgetés során továbbá kifejti: a magyar társadalomban nagyon sok a lelki, mentális problémával küzdő, illetve traumatizált egyén, ezért igazi politikai sikert a szorongásra alapozással lehet elérni, amelyek a már bennünk meglévő alapvető szorongást még jobban felnagyítják, mondja Hodász András.

Hírforrás:
Szabad Európa