Megnövelt könyvtárudományi publicitás és gyakorlati szempontok szükségesek

A Birminghami Egyetem információkutatási központja két felmérése megállapítja: veszélyes lehet, ha a gyakorló könyvtárosok igényeit illetve szükségleteit nem veszik figyelembe azok, akik nagyobb befolyással vannak a kutatói közösségre, azaz akik a pénzt adják és akik a politika irányait szabják meg. A könyvtártudományi kutatásokat túl gyakran tekintik olyan tevékenységnek, ami a politikacsinálók és a tudományos és felsőoktatási körök számára fontos, de közvetlen relevanciájuk csekély, vagy semmilyen a könyvtári gyakorlathoz. Lévén a könyvtár- és információtudomány alkalmazott jellegű, kutatásainak középpontjában az olvasói igények, és a való életnek megfelelő szolgáltatások állnak, vagy kellene, hogy álljanak. Ám hagyományosan igen kevés az érdeklődés, illetve az anyagi ráfordítás a gyakorlat-vezérelte kutatások iránt. Ezen a helyzeten jobb kommunikációval lehet javítani. Több lehetőségre van szükség a gondolatok cseréjéhez, például konferenciák és levelezőlisták útján. Sokkal jobban kell a kutatási eredmények megismertetésével foglalkozni, különösen a kisebb terjedelmű, gyakorlati szakemberek által elvégzett kutatások nem terjednek kellő mértékben. Maguknak a kutatóknak is figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy eredményeik a tudományos és szakmai kiadványokban, a szakmai folyóiratokban megjelenjenek és eljussanak a más kutatókat, finanszírozókat, politika-alkotókat és gyakorlati szakembereket is magában foglaló széles közönséghez.

Régebbi hírforrás(ok): – F: McNicol — Dalton: Striking a balance : Priorities for research in LIS. In: Libr.Rev. 2004/3. Ref.: Könyvtári Figyelő, 2004/4., ref.: Mohor J. — A hazai könyvtárügyben a kelleténél szűkebb szakmai nyilvánosság okai kisebb részben az elhallgatás, nagyobb részben a slamposság, figyelmetlenség, a tudatosság hiánya — a kutatásokkal kapcsolatban is. A közpénzből finanszírozott szakmai kutatások tervei, aktuális állása és eredménye inkább esetlegesen válik a szakmai közösség számára hozzáférhetővé, az is leginkább pull módszerrel, azaz inkább honlapon, mint hírlevélben, levelezőlistán. A KIT hírlevél szívesen partner a kutatóműhelyek publicitásának növelésében. (MG)