Interaktív kommunikáció a tréningeken könyvtárosoknak – jó, legjobb, hiány, eredmény

Negyven év alatt 10 tréningen vettem részt, ahol interaktív kommunikációra (is) edzettek. A tréningeket többnyire az értő figyelem gyakorlásával kezdtük. Ha ez a könyvtárról szólt, annak örültünk a legjobban. Amikor olyan feladatok követték egymást, amelyeknek semmi köze nem volt a szakmánkhoz, többen is úgy éreztük, fölösleges időpocsékolás a részvétel. Kivételt képeztek azok a tréningek, amelyeket csapatépítési célból (is) szerveztek.

Nagyon tetszettek a szerepjátékok, amikor egy-egy rázós problémát kellett megoldanunk. Régi kollégát is elbocsátottunk, de saját kirúgásunkat is átélhettük. Gyakori téma volt a problémás olvasóval való, szemtől szembeni kommunikáció. Legjobban az a feladat tetszett, amikor a polgármesterhez kellett bemenni, majd tárgyalni. Már az sem volt mindegy, hogyan lépek be az ajtón. Videóra vették. Együtt elemeztük a metakommunikációt is. Kár, hogy tárgyalástechnikát kevés tréningen tanítottak! Vitavezetést csak egy tréningemen gyakorolhattam előzetes felkészülés után. Megtanultam: ha elszabadulnak az indulatok, akár egy izmos férfi vállát is megfoghatom, hogy csillapodjon.
Az érzékenyítés fontos, hiszen más kultúrájú diákokkal, nehéz élethelyzetű (pl. koldus, hajléktalan) vagy fogyatékkal élő, beteg vagy deviáns használókkal is találkozhatunk. A képek válogatása, történetmesélés, bár hasznos, mégis többet jelentett, amikor bele kellett élni magam a “másféle” ember helyzetébe, pl. vak vagy siket lettem. Az empátia talán ezzel fejleszthető leginkább.

Nagy élmény volt, amikor a tanulási típusok és az interaktív kommunikáció összefüggéseit magyarázta előadónk. Ezután mi is kitöltöttünk egy tesztet, hogy kiderüljön, melyik típusba tartozunk. Tiszta típusok nincsenek, de a domináns jegyek fontosak pl. a csapatok összeállításánál. Az interaktív kommunikációt többféleképpen meghatározza a tanulási típusunk, mert pl. egy szekvenciális tanulási típusba tartozó számára lépésről lépésre kell megadni az utasításokat. A kudarctűrés is többféle lehet, amit kezelni is másként kell. A sikert sem viseli könnyen mindenki. E tréning hozadéka, hogy megértettem egy régebbi, munkahelyi konfliktusomat. (Szabó Eszter)

Hírforrás:
KIT-információ