Miért jó, ha a fiúk lányos könyveket (is) olvasnak? (olvasóink szavazatára)

Caroline Paul a legújabb könyvéről mesélt a gyerekeknek – egy iskola azonban visszautasította, mivel a téma kirekesztené a fiúkat.
A könyv, The Gutsy Girl: Escapades for Your Life of Epic Adventure, valóban úgy kezdődik, hogy “Dear Gutsy Girl”, azaz a “merész lányt” szólítja meg. Az illusztrációkon is lányok láthatóak, azonban ez nem jelenti azt, hogy kirekeszti a fiúkat; csupán annyit, hogy a könyv nem róluk szól. Ez a két dolog azonban a fiúk esetében, úgy tűnik, ugyanaz.
– A kötelező olvasmányokra gondoltam, amiket általánosban olvastam. Ezekben a könyvekben nem igazán voltak női szereplők, és a történetük is nagyon távol állt az életemtől. Mégis el kellett olvasnom őket. Amiért hálás vagyok – mondta Paul.
Egy másik “lányos könyv” szerzője, Shannon Hale is hasonló esetet élt át. Mikor ellátogatott egy iskolába, látta, hogy sok szék üresen maradt. A fiúkat ugyanis elengedték a programról. A lányoktól elvárják, hogy fiúkról olvassanak, senki sem gondol arra, hogy részt kell-e venniük az összejövetelen. A fiúkat azonban rögtön felmentik.
Azért olvasunk, hogy többféle perspektívát megtapasztaljunk. Azért, hogy rajtunk kívül más emberekről és helyzetekről tanuljunk. Azért, hogy felkészüljünk az életre. Ebből kifolyólag arra neveljük a fiúkat, hogy ne törődjenek más emberek tapasztalataival, és a saját igényeiket helyezzék a középpontba. Úgy neveljük őket, hogy ne legyenek empatikusak. A felnőttek ragaszkodása ahhoz, hogy a fiúk csak fiús dolgokat akarnak, káros hatással van a lányokra és a fiúkra is.
Hale szerint az, hogy a fiúknak nem kellene lányokról olvasniuk, azt jelenti, hogy szégyellni való dolog érdeklődni az iránt, amit a lányok csinálnak vagy gondolnak. És ez a megállapítás egyenesen az erőszakhoz vezet.
Ha a fiúk csak férfi szerzők férfiakról szóló könyveit olvassák, az két dologra fogja megtanítani őket: arra, hogy a lányok csak tárgyak, díjak, amiket megnyerhetnek, valamint, hogy a fiúk mennek és csinálják a dolgukat, ameddig a lányok várják, hogy megmentsék őket. (ref.: Salamon Sára)

Hírforrás:
TED