– Terveink szerint a gyermekkönyvtár a jelenlegi olvasóterembe kerül, az internetes rész a mostani zenei könyvtárba, a szép- és szakirodalmi övezet a mostani szakirodalmi részen lesz, a jelenlegi családi könyvtár pedig egy csendes övezet lesz kézikönyvekkel, helytörténeti gyűjteménnyel és folyóiratokkal, illetve ez utóbbi rész lesz a rendezvényeink, csoportfoglalkozásaink színhelye is. Ehhez szükség lesz mobil könyvespolcokra, térelválasztó elemekre és az olvasók kényelmét szolgáló bútorokra is – vázolta az elképzeléseket Buzai Csaba könyvtárigazgató.
– A legjobb megoldás minden bizonnyal egy új könyvtárba, vagy könyvtári célra felújított épületbe költözés lenne, ahol nagy tereket használhatnánk. Erre a fenntartó részéről ígéret, és törekvés is van, már csak megfelelő pályázat kell hozzá. Addig pedig igyekszünk úgy játszani a terekkel, és úgy fejleszteni szolgáltatásainkat, hogy azokban mindenki örömét lelje – hangsúlyozta Buzai Csaba. A könyvtárigazgató abban bízik, hogy a változásokkal a gyermekolvasók is könnyebben átszoknak a felnőtt könyvtárba, és összességében lüktetőbbé, modernebbé válik a könyvtár.
Tavaly a könyvtárban 198 kisebb-nagyobb programot szerveztek, a könyvtárosok közreműködésével öt különböző csoport működését támogatta az intézmény, a napi könyvtárhasználók száma átlagosan 118 fő volt. Az elmúlt évben 47 ezer 174 dokumentumot kölcsönöztek ki az olvasók a könyvtárból, ami hosszú évek után először jelentett emelkedést a korábbi évhez viszonyítva.
Oroscafé