A felsőoktatási intézmények kapuin nem is olyan régen léptek be ezek a fiatalok, akik már beleszülettek a digitális-információs korszakba. A környezet megváltozása a korábbi években szocializálódott ‘digitális bevándorlók’ idegrendszerére is befolyással van, de náluk az agy alaphuzalozása ‘még a lineáris, egymás utáni gondolkodást kívánó korszakban történt’ — olvasható Gyarmathy két éve megjelent, Diszlexia a digitális korszakban című kötetében. A gazdag audiovizuális ingerkörnyezetben felnőtt digitális bennszülöttekre jellemző a gyorsabb információfeldolgozás és az, hogy igénylik a folyamatos ingereket. A rengeteg készen kapott kép miatt viszont rosszabbul teljesítenek szövegértésben, a túl sok ülés miatt gyengébb a szenzomotoros rendszerük, és bizonytalanabb az egyensúlyrendszerük is. Utóbbi rontja az információfeldolgozást és a koncentrációs képességet.
A képességek ilyen mértékű változásainak következményei már kisiskoláskorban megnyilvánulnak, nem véletlen, hogy ma a korábbinál sokkal több tanulási nehézséggel küzdő gyereket tartanak számon. Az iskolai alapkészségeket (írás, olvasás, számolás) a korosztály negyede nem tudja elsajátítani. Jellemző azonban, hogy csupán a felszíni diszlexiások (a csak betűzve olvasni tudók) száma növekszik évről évre, a mély diszlexia (amikor a betű és a hang összekötése sem megy) továbbra is a gyerekek 3-4 százalékánál mutatható ki. Ez a tömeges diszlexia — fejtette ki Gyarmathy a HVG-nek — nem betegség, hanem ‘a gyerekek válasza a képességeiknek nem megfelelő oktatásra’.
HVG (regisztrációval) 39. sz.