Médiakészítést tanultak a gyerekek a mórahalmi könyvtár szervezésében

A ‘Mesterségek-Kézműhelyek’ elnevezésű program során mórahalmi diákok vehettek részt különböző szakkörökön, amelyeket a mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár szervezett meg, de szakemberek vezették le. Négy különböző szakterülettel ismerkedhettek meg a gyerekek: volt előadó művészet, volt kézművesség, volt film és legvégül sajtó. Megtanulták mi az a nyomtatott sajtó, az elektronikus sajtó és az online rádió.
Márton Gábor, a médiaszakkör vezetője egy igazán belevaló csapatot hozott a Móranet Tv-hez. Teljesen véletlenül heten vannak, de egyáltalán nem gonoszok. Sőt! Ilyen érdeklődő brigádot rég nem látott a televízió stábja. Túl vannak egy stúdióbeszélgetésen, több interjúkészítésen, és az utolsó órán pedig már maguktól vágták meg az elkészített anyagaikat. Tanítójuknak, Molnár H. Boglárkának a televízió munkatársának már csak ritkán kellett beleszólnia a munkafolyamatba. Elmondható, hogy a diákok megindultak a ‘médiacsinálás’ rögös útján.

Hírforrás:
Szeged ma