Kapa, kasza, laptop: közmunkások is tudnak digitalizálni

2010-ben 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, aki szerint a hagyományos munkák mellett idén új elemként jelenik meg a digitalizálás. A miniszter közölte, hogy a tavalyi 9 milliárd forinthoz képest az idén 13 milliárd forintot biztosít a kormány a közmunkaprogramokra, mely összeget a társminisztériumok még mintegy 3 milliárddal egészíthetnek ki. A miniszter tudja, hogy sokan kritizálják és haszontalannak tartják a közmunkát, ezért igyekeznek olyan projekteket találni, melyeknek konkrét eredményük van. A munkanélküliek az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság iratait kezdik majd digitalizálni, öt hónap alatt várhatóan mintegy 70 millió papír alapú dokumentumot visznek fel a számítógépekre.
— Talán a könyvtári dokumentumokig is eljutnak a munkanélküliek. Mint korábban már írtunk róla, a digitalizálható javak határhaszna a nullához közelít link link azaz, ha egyszer már valamit digitalizálunk mondjuk 100 Ft-ért, annak darabja egyszeri megosztás esetén már csak 50 Ft, hússzorinál már csak 5 Ft. Ezért még fontosabb a ráfordításokat alacsonyabb szinten tartani: betanított munka esetén betanított munkás szintjén. A koordinálás persze több humán ráfordítást igényel. A közmunkások tevékenységbe vonása pedig referenciát jelent számukra, azaz hosszabb távon is társadalmi haszonnal bír. (MG)

Hírforrás:
Pénzcentrum