Reginald Dwayne Betts megtapasztalta, milyen a rácsok mögött. Az édesanyja támogatta, és elkezdett ügyvédnek tanulni. A könyvek és a tanulás tartották benne a lelket…
– … Ám újra és újra visszatértem. Barátokhoz, ügyfelekhez, verset olvasni. Amikor tehát valaki megkérdezte: “Mit tennél a börtönben lévő emberekért, ha a pénz nem számítana?”, így feleltem: “Emberek millióit zárjuk börtönbe. Én pedig könyvek millióit viszem be oda.” Amikor megkérdezte, hogyan, azt válaszoltam: “Könyvtárról könyvtárra haladva.” 2020-ban ez még csak álom volt. Alig több mint egy évvel később megnyitottuk első Szabadság-könyvtárunkat (Freedom Library) egy kiürített zárkában az MCI Norfolk börtönben – ugyanabban az intézményben, ahol egykor Malcolm X is raboskodott. Szabadság-könyvtárakat helyeztünk el más zárkablokkokban is, hogy az emberek otthagyhassák a priccsüket, és olyan könyv után nyúlhassanak, amely elindítja őket a vágyott szabadság felé vezető úton.
– Immár több mint 600 Szabadság-könyvtárat nyitottunk meg, és olyan könyveket adva kézbe, amelyeket egykor én magam is szerettem volna elolvasni. A visszajelzések gyakran könnyekre fakasztanak. Például amikor Hillary – az egyik első női fogvatartott, aki találkozott a Szabadság-könyvtárral – ezt írta: “A fa és az új könyv illata kiragad ebből a környezetből. Húsz éve vagyok rács mögött, életfogytiglani büntetést töltök. Imádom a könyveket, falom őket – kislánykorom óta.” Hillary története arra késztet, hogy magamra is gondoljak.
– Harminc éve úgy léptem be a börtönbe, hogy alig voltam 14; mint most a fiam. A 18 éves fiam épp most választ egyetemet. Az az apa, aki ma vagyok, annak köszönhető, amit azokban a börtönzárkákban találtam. Régen rájöttem, hogy az ember megtalálja, amit keres, mert mindig akad valaki, aki hisz abban, hogy keresni fogsz. Mostanában visszatértem a börtönökbe valami olyasmivel, ami éppoly valószínűtlen, mint az a mangó, amelyet annak idején a magánzárkában találtam. Luke és Tyrell is visszatért velem, hogy “Szabadság-könyvtárakat” nyissunk. Azok a férfiak, akik megtanítottak arra, hogyan őrizzem meg a reményt, most másoknak adják azt tovább. Névtelenül, minden felhajtás nélkül – könyvről könyvre haladva.
TED