A szelektív magyar oktatási rendszer nem az elmúlt 16 évben, hanem évtizedek óta feladta azt a küldetését, hogy mobilitási lehetőséget adjon a gyerekeknek. Az elmúlt 16 évben az iskola még inkább bebetonozta a gyerekek származási helyzetét, és egyre nehezebbé tette a kitörést. A probléma rendszerszintű, ezért rendszerszinten kell változtatni rajta, ehhez viszont megkerülhetetlen, hogy arról is beszéljünk, hogy mi az iskola célja és feladata: átadni a kötelező tananyagot, vagy segíteni a gyerekeket abban, hogy kíváncsivá váljanak és megértsék a helyüket a világban, illetve saját helyzetüket a társadalomban?
A podcastban szó esik arról is, hogy hogyan lehet a János vitézt vagy a Toldit úgy tanítani, hogy a gyerekek ne kívülállóként, hanem saját élményeiken keresztül kapcsolódjanak hozzá, és arról is beszélünk, hogy mit kezdhet az iskola a tananyagban megjelenő kanonizált kultúrával: elég csak arról tanulniuk a gyerekeknek, vagy helyet kell adni saját lokális és populáris kulturális tapasztalataiknak is? (Qubit)
– A beszélgetés talán legelgondolkodtatóbb megjegyzése, hogy a tömegkultúra terjedésének egyik legerősebb mozgatója, hogy a magaskultúra képviselői gyakran nem képesek a befogadók befogadási képessége, módja, stílusa szerint prezentálni a tartalmat. Így a befogadás helyett eséllyel elidegenítés lesz az eredmény. Mert bár az oktató fél számára lehet, hogy jók voltak a 10-20-50 évvel ezelőtti módszerek, s nem alaptalanul érezheti ezt, hiszen saját esetében is eredményesek voltak. Ám azóta sokat változott a világ. Ha az alapösztönzők nem is feltétlenül, de az eredményes közvetítő eszközök és módok már rég nem azok. Legyen az iskolai katedra vagy könyvtári módszertan. (MG)
Qubit