Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte.
Pukli István: – Dániában ma egy tankönyv gyakran nem könyv, hanem digitális platform. Feladatbank, videós tananyag, AI-alapú gyakorlórendszer, tanári dashboard és folyamatosan frissülő tanulási ökoszisztéma egyszerre. Magyarországon ezzel szemben még mindig hajlamosak vagyunk úgy beszélni a tankönyvekről, mintha 1998-at írnánk, pedig a világ közben radikálisan megváltozott. A vita ma már nem arról szól, hogy kemény- vagy puhafedelű legyen a történelemkönyv, hanem arról, hogy ki fejleszti a jövő tanulási rendszereit.
… a tankönyvek minőségéért felelős Oktatási Hivatal átvette a tankönyvek kiadását is, így önmagát ellenőrizte, amikor szakmai lektorálásról volt szó. A rendszer logikája tehát alapvetően megváltozott. Korábban a valódi megrendelő a tanár, az iskola és a szakmai közösség volt. A centralizáció után a valódi megrendelő maga az állam lett. És ezzel a tankönyvpiac logikája is megváltozott. Mert ahol nem a tanár dönt, ott a kiadók sem a tanárért versenyeznek.
Dániában az egyik legérdekesebb tapasztalat az volt számomra, hogy a legfontosabb szereplők valójában már nem klasszikus tankönyvkiadóként működnek. Az olyan cégek, mint az Alinea, a Systime vagy a Gyldendal inkább EdTech-platformcégek. A termékeik folyamatosan frissülnek, digitálisak, interaktívak, AI-elemeket integrálnak, és nem egyszerűen “tankönyvek”. A dán rendszerben ráadásul a tanár valódi döntéshozó. A kiadók kénytelenek fejleszteni, UX-et javítani, pedagógiai támogatást adni, workshopokat szervezni és figyelni a felhasználói visszajelzésekre. Mert a tanár customer.
Eduline