A Katalisten feltett kérdésre (felvezetve: link – szerk.) reagálok:
“Egyenlő hozzáférést kell biztosítani a tanulási és közösségi terekhez” – deklaráltan ez működik, ha az iskola alapszellemisége, pedagógiai környezete olyan. Ez is sokszor a könyvtárostanáron múlik, hogy ő milyen elfogadó, nyitott, mennyire segíti elő a bármilyen szempontból hátrányos helyzetű vagy “furcsa” vagy fogyatékos tanulót. Sok esetben ezek a gyerekek menedékre lelnek a könyvtárban, ez számukra biztonságos hely, segítséget kaphatnak, meghallgatják őket (kvázi iskolapszichológus funkció…)
– “… a rendelkezésre álló információforrásokhoz”; “kereskedelmi nyomás” – itt komoly hiányosságok vannak, mivel nagyon változó a könyvtárak felszereltsége és állománya. Nyitva tudja-e tartani a könyvtárat vagy a másik szakját tanítja nagy óraszámban + még helyettesít… Értsd: van-e elég számítógép, működőképes net? Mennyire tudja a könyvtáros megismertetni a lehetőségeket a távoli hozzáférésű dokumentumokhoz, megvan-e a találatok kritikus értelmezésének képessége? Ez a gyakorlat az elmúlt években sokat romlott, amióta kikerült a NAT 2020-ból az informatikában nevesített könyvtárhasználat tanítása… Ebben is kérdés az iskola szemlélete. Tantárgyi követelményekben nyomokban megjelenik, de nem szervesül.
– “a tanulók igényeihez és képességeihez igazodó differenciált tanulási/könyvtárhasználati lehetőségekhez ” – amennyire ezt a mai iskolarendszer sem biztosítja, úgy a könyvtárnak/ könyvtárosoknak is korlátozottak a lehetőségei – főleg a tanulók igényei szerinti. Az új oktatási miniszter ill. az új kormányzati célkitűzésekből ami látszik, az biztató!!!
– “Külön figyelmet kell fordítani azokra, akik nem képesek a hagyományos könyvtári szolgáltatások és források igénybevételére – számukra speciális hozzáférést szükséges biztosítani.” – egy átlagos iskolában ma erre Magyarországon nagyon minimális lehetőség van. Bár a törvény előír körzetenként egy befogadó iskolát, de igazából nincsenek felkészülve erre az iskolák, kevés a szakember, a tér, az eszközök. A speciális iskolák jelenlegi helyzetét nem ismerem…
– “illetve semmilyen ideológiai, politikai…” – ld. egyentankönyvek, lefóliázott könyvek, Dúró Dóra “könyvdarálása”… itt inkább a könyvtáros félelmén (szervilizmusán) esetleg az igazgató hasonló magatartásán múlott sok minden.
Egy helyen emlékszem, hogy a polgármester utasította a könyvtárost, hogy egy általa károsnak vélt könyvet nem tehet ki… Inkább itt is az öncenzúra lehet jellemző, bár sajnos olyan kevés az állománygyarapítás, hogy már csak ezért sem kerülnek be “problémás” művek az iskolai könyvtárakba…
– “Vallási cenzúra…” A hivatalos szóhasználat, “nyelvi agymosás”, “keresztény kurzus” áttételesen feltehetően hatott a könyvtárosokra. Az egyházi iskolákról nincs friss tapasztalatom.
Nyilván részletesen, sokrétűen, sokféle iskolát vizsgálva lehetne korrekt véleményt mondani. A nyilatkozatok – alapok, deklarációk, melyek kijelölik az irányt, a főbb területeket és kérdéseket, de a megvalósítás módja és minősége a döntő. Betű szerint ma is megfelelünk jórészt ezeknek – de a valóság egész más.
Nagyon bizakodó vagyok az új oktatási miniszterrel kapcsolatban – ld. beszélgetése M.P.-vel, – ám sok fog múlni azon, milyen csapat lesz mellette, mik lesznek a prioritások, milyen források állnak majd rendelkezésre – és ezt mennyire tudják átvinni a gyakorlatba! Rombolni “könnyű” volt; újraépíteni, újjászervezni hosszabb idő lesz, de meg fogják és meg is kell tenni a lépéseket!”
Szakmári Klára