Amerikai és brit kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az oktatásban nagyon körültekintően kell eljárni a mesterséges intelligenciával, különben súlyos problémákhoz vezethet annak használata. Bár a mesterséges intelligencia használata az élet számos területén jelent kényelmet és könnyebb munkavégzést, de megvannak hátulütői is.
A Microsoft korábban már figyelmeztetett: az AI hazavághatja a kritikus gondolkodást, és rontja a problémamegoldó készséget is. Most egy újabb vizsgálat mutatta ki: érdemes vigyázni a technológiával.
A vizsgálatba összesen 350 amerikait vontak be, akiket arra kértek, hogy oldjanak meg néhány törtes egyenletet. A résztvevők – véletlenszerűen kiválasztott – fele kapott hozzáférést egy speciális, az OpenAI GPT-5 modelljére épülő chatbothoz, míg a többieknek önállóan kellett megoldaniuk a feladatot. A vizsga felénél az AI-t használóktól elvették a chatbotot.
A megfigyelések szerint ezután az AI-csoportban a helyes megoldások aránya meredeken kezdett zuhanni, sok esetben pedig a résztvevők egyszerűen feladták a dolgot.
Ugyanez volt az eredmény akkor is, amikor egy második kísérletben 650 emberrel végezték el ugyanezt a vizsgálatot.
A kutatók végül egy harmadik vizsgálatot is végeztek, amiben olvasni kellett, nem pedig matematikai feladatokat megoldani. Az eredmény újból megismétlődött.
Rachit Dubey, a Kaliforniai Egyetem tudósa szerint az eredmények alapján azt látni, hogy a mesterséges intelligencia használata nem kényelmessé, hanem függővé teszi az embert, és ha nem áll rendelkezésre az eszköz, meg sem próbálják maguktól megoldani a feladatot – idézte őt a Futurism.
A kutatók ugyanakkor kiemelték azt is, nemcsak negatív hatása van az AI-nak.
Azoknak a résztvevőknek ugyanis, akik csupán ötletelésre, nem pedig a feladatok megoldására használták a mesterséges intelligenciát, sokkal könnyebb dolguk volt a chatbot elvétele után, mint másoknak.
HVG