Mérnökök Nemzetközi hete és a Fekete Történelem Hónapja – együtt?!

Az életnek vannak begyakorolt sémái, melyek azonban tudatosan is megtörhetők, pláne, ha figyeljük is sématörés lehetőségeit. Két, egymástól távolabb elhelyezkedő dolog, esemény, diszciplína között kapcsot találva nemcsak egyedülálló, addig sosem volt gondolat, rendezvény kerekedhet ki, hanem ezzel önmagában is serkentjük a kreativitást és innovációt.
Lássunk ismét egy példát Brooklyn Közkönyvtárából, ahol egy szakmai eseményt kereszteztek egy nemzetiségivel. Korábbi hasonló innovációk ugyanonnan: link (MG).

Mint írják Facebook-oldalukon: “Micsoda hihetetlen módja ez a Nemzeti Mérnökök Hete és a Fekete Történelem Hónapja megünneplésének!
Ezen a héten Brooklyn Közkönyvtára link és a National Grid energetikai vállalattal közösen rendezte meg az Energy in Engineering (Energia a Mérnöki Tudományokban) elnevezésű, tinédzserek számára szervezett tervezési versenyt, ahol gyakorlatias, innovációs intenzív programban vehetnek részt, amely az energiafelhasználást és -megtakarítást vizsgálja csodálatos tech oktatóink támogatásával.

Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette ezt az első eseményt, különösen a National Gridnek, a BPL régi partnerének, amely hatékony STEM és írástudási kezdeményezéseket támogat. Külön köszönet önkénteseinknek, résztvevőinknek és szervezőinknek, és külön köszönet Aubrey-nek és Asiyah-nak, hogy segítettek életre kelteni ezt a programot.
Megtiszteltetés számunkra, hogy a mérnöki tudományokat, az innovációt és a fekete kiválóságot ünnepelhetjük, miközben a következő generációba fektetünk be.”